Mecséri Ildikó versei
Mecséri Ildikó versei
Egy csepp eső
Csak egy csepp volt, parány, jelentéktelen, mégis belefért a végtelen.
Egy kis bogár véle szomjat olt, majd a fákon röptében gyümölcsöt olt.
A te szíved is ilyen parány, de Jézus benne otthont talál.
Mosolyod, tetted mint esőcsepp, vigaszt nyújt a szenvedőnek,
és általad szárnyak nőnek.
Lehetőség
Nézed a távolt, várod a választ, néma sikollyal kérdezed: miért?
A válasz már rád vár, pont ott és pont akkor, mikor
lelked kis darabja beleillik a nagy egészbe és általa valami szebb jön létre.
Ujjlenyomat
8 milliárd lenyomat, az ujjak kis térképe mindenkinél mást mutat.
Fura hajló vonalak, az ujjad hegyén körbeszalad, itt-ott megszakad.
Más a tiéd, más az enyém, más a sorsunk, más az utunk, a célunk mégis ugyanaz:
körbeérni, szebbé tenni a helyet, ahol éltünk halad.
Híd vagy mérleg
Híd leszel vagy mérleg? Ember, te szabad vagy, dönthetsz szabadon,
nem mint a faág, melybe a fűrész oltja célját.
Kereszt leszel, hörögve kiáltod, szegezzétek fel a gonosztevőt?
Vagy híd leszel inkább átkelni segítve a hosszú úton lévőt?
Mikor döntesz, dönts előbb magadról, te vajon hova kívánkozol?
Zörgetek
Valaki zörget, hallod-e? Szíved nyitott-e még a hangra?
Tudatod vasrácsai mögül a zárját vajon kioldja-e kezed?
Mit nyerhetek, vagy mit veszíthetek? Kérdezed.
A válasz mindkét kérdésedre ugyanaz: mindent.
Benedictus (Áldott)
Furcsa út a lélek útja, míg felépülsz lelki házzá, előbb lefelé vezet utad.
Cseréptörmelékeid között nem lelheted meg magad.
Sárban, tűzben az ember csak vakon botorkál,
verseng, rombol, konkurál, de önmagára nem talál.
Utad mélyén, ha leborulsz és lelkedről minden fölös lehull,
átférsz akkor a szoros kapun. Csak akkor férsz át a szoros kapun.
Ha hagyod, hogy a romolhatatlan magból áldott kézzel,
fénnyel átszőtt úton vezetve új emberré alkosson az Isten.
Élő víz
Hosszú volt az út, hegymenet az élet,
hátadon a rögök ólomsúllyá érnek.
Fiatalos lendületed, magabízó héved
megtörik a hosszú úton úgy hogy nem is érted.
Becsapnak barátok, elhagy, kiben bíztál,
észre sem veszed, hogy te is változtál.
Tarts ki még egy kicsit, és fordulj az ösvényre,
túra tábla jelzi forrás van közelben.
Fénylő kereszt van a szívedbe írva,
egy nagy levegővel fújd le a port róla.
Ez a túrajelzés életed iránya, az egyetlen irány,
ami nem visz a halálba.
SÁRdobÁ(L)LÓK
Alkot az egyik, szidja a másik,
fejét felszegve gúnyt űz, hahotázik.
Kezébe sarat vesz, ráköp, összegyúrja,
arcára vigyor ül és a másikra dobja.
Évezredek múltak ugyanaz a játék,
nem kell az embernek az igazi ajándék.
Egybe gyűlnek sokan, kik a sarat hányják,
ökölbe gyűrt kezek kőszívvé darálják.
Dönteni kell mégis, beáll-e a sorba?
Nem tűnik vonzónak, ki a sarat állja.
Állja vagy dobálja? A szíve is dobolja.
Magasra hág az egyik, fel egy állványra,
de hol van az a régi, ki a sarat hányta,
arra aki az állványt kitalálta?
Mikor a sárgolyók a hátakon dobolnak,
sokan maguk is sárgolyóért nyúlnak.
Sárgolyó a föld is, benne sár az ember,
de föntről nézve azúrkék tenger.
Kétezer éve csak egy volt, aki állta,
füledbe cseng ma is éltető tanácsa.
Szegény sárdobálók meg nem értették,
a kereszt alá is az ecetet vitték,
örök életüket homokra cserélték.
Kezükre a sok sár a napon ráégett,
ellenük valló kemény pecsét lett.
Alig marad néhány, ki a sarat állta,
vissza nem dobálta.
A parázs
Ül a por a parázson,
hogy feledje a titkát.
Ül a por a parázson,
hogy feledje a célját.
Ki küldte és miért, ne derengjen fel,
parázsló melege mind hamvadjon el.
Égnek ajándéka, győztes kegyelem,
leleplezi maszkját fénylő tükrében.
A por csak álarc, a félelem pora,
egyetlen parázson sem úr a föld pora.
Mecséri Éva versei
Időtlen
Túl az időn,
túl a percen,
szép emlékek
mit mesélnek?
Messzi idő távlatán,
gondolatod merre jár?
Mesél a hold,
mesél a táj.
Amerre jársz,
mit találsz?
Amit örökre
szívedbe zársz.
Ha tudnád
Ha tudnád mit tartok a kezemben.
Ha tudnád mit látsz a szememben.
Ha tudnád merre száll a gondolatom.
Múló percek szárnyán száguldozom.
Tavaszra várok, vagy tél köszönt be éppen?
Évszakok csodái, mit mesélnek nékem?
Miről? Amitől olyan nagyon boldog vagyok!?
Mitől oly szép az ég, ha a nap ráragyog?
Vagy, ha esőcsepp fényébe pillanthatok.
Ha tudnád…
Ha tudnád, ki tart a kezében.
Ha tudnád…!
Szerető
Kit szeretek?
Mit szeretek?
Ha szeretek,
megszépítek.
Szerető szívvel
építek.
Minden az egyben
Mindennek eljön az ideje,
az időnek forog a kereke.
Folyó percpatak a kezünkben,
folydogál egyre csak előre.
Mindennek eljön az ideje,
reménynek, veszélynek eleje.
Múló perc, igazság tükrében,
meg van ott írva mind előre.
Vissza mész-e vajon a jövőbe?
A lényeg
Az itt a lényeg,
hogy futnak a fények.
Sorsok, remények,
ha mindig remélek.
Utamat kíséred.
Boldog pillanatok
Pillantásod ragyog,
boldog vagyok.
Nem mondhatod
Nem mondhatod, hogy sehogy,
hisz mindig lesz majd valahogy.
Nem mondhatod, akárhogy,
a létezés is valahogy.
Nem mondhatod, hogy bárhogy,
ha tévedésed látod.
Ha céltalanul állsz ott,
nem mondhatod: kivárod.
Mit nem tudunk,
nem mondhatod.
Ám tudhatod,
ha akarod.
Rajtad áll
Ami rajtam áll,
az rajtad áll.
Rajta hát!
Rajtra ám!
A felelősség
rajtunk áll.
Gyermekversek
Harmónia
Zendül a mező,
Szél szárnyán felhő,
virágot ontó
napmeleg szellő.
Hónapot bontó,
ingó, bingó
percvirág bimbó.
Dongó, bongó
méhecske vonzó,
száz teli pimpó bimbó.
Szeretet szárnyán
Szeretet szárnyán,
liliom útján,
színek virágán,
csodák világán,
ezernyi színfolt.
Madár zeng, hív
hol a harmat
tükrét kitárva
a szeretet szárnyra kap.
Hahota
Volt egyszer egy Hahota,
hátán volt egy tarisznya.
Fejen állt a Hahota,
mert lábán volt a kalapja.
Elszaladt a Hahota,
mert elgurult a kalapja.
Utána a tarisznya,
vajon hová szalasztja.
Így keresik azóta,
hol lehet a Hahota?
Megkerült a Hahota!
Felugrott az orrodra.
Mesebolt
Volt egyszer egy mesebolt.
Abba sok-sok mese volt.
Egyszer volt,
és hol nem volt..
Hol lehet a mesebolt?
Kint nem volt,
bent sem volt.
Mese hátán mese volt.
Reggel volt,
vagy este volt?
Minden napra mese volt.